szerdán zsufi

ma elvittük a nővéremmel a két küldeményt, de hogy én is milyen hülye vagyok. nem néztem utána előbb, hogy emelkednek a költségek, 150 forinttal többet kellett fizetnem. mindenesetre tájékoztatom a vevőimet, hogy fizessenek még 60, illetve 90 forintot, de nem valószínű, hogy megteszik. Volt már ilyen és én fizettem rá. persze ha azt veszem, hogy eddig még mindenre úgymond ráfizettem, akkor ez se újság.
mari aztán most elment, miután megevett egy sült csirkecombot és az összes maradék lencsét. kaptam tőle karácsonyi ajcsiba egy három darabos beethoven-hangkazettát (múltkor Mozart volt ilyen), mert hogy én szeretem a komolyzenét. meg egy marokkói kalcitgeódát. én adtam neki egy tegnap fűzött rózsakő-nyakláncot meg egy erdélyi fantomkvarcot.
megyek enni, mert délután klub! már jó lesz az emberekkel összefutni.

hát ez vicces

na viccesnek nem is mondanám. írok a lányomnak, mentse el a honlapom kódját, mert ha bármi közbejön és nem tudok már bemenni (vagyis ha meghalok, mert csak ebben az esetben), nem szeretném, ha megszűnne, mert ha nem megyek be iksz idő alatt, magától megszűnik.
Jön a válasz, hogy jó, de inkább vegyek le onnan mindent, mert neki nem biztos, hogy ez lesz a legfontosabb dolga.
ami azt illeti, kezd hasonlítani ez a lányom a másikra, és ha jól megnézem, eddig sem volt valami segítőkész. Mikor hét éve nagyfelújítás közben eltörtem a lábam, és kértem, jöjjön és vásároljon be nekem zöldséget, gyümölcsöt, hozott három banánt meg három szál sárgarépát, egy hétre.
mikor tavaly az infarktusom volt, mindig úgy kellett szólni, hogy kijöhetne segíteni bevásárolni, mert nem cipelhetek. Párszor kijött, aztán soha többé. igaz, nővérem se igyekszik segíteni semmiben.
én miért gondoltam, hogy mikor huszonöt éve eljöttünk anyámtól, hogy minden hétvégén ott kell lennem, segíteni, fát vágni? mert nincs más... ő sose kérte, csak láttam, hogy mit kell csinálni.
igaz, a testvéreim később azt hányták a szememre, hogy nem kellett volna nekem ott lenni. haha, és akkor ki vágta volna föl azt a tömérdek fát, ki tüzelt volna, ki vitte volna anyámat a kórházba stb.
ahhoz képest, hogy a lányomnak már többször is utaltam, először az ablakára, később meg mikor munkanélküli lett, hogy be tudja a lakástörlesztést fizetni, ahhoz képest ő igazán segítőkész.
azt hiszem, mégis kezdem megváltoztatni a róla alkotott véleményemet. mindig azt mondja, konkrétan kell kérni a segítséget. na de most ott tart, hogy ha kérem, akkor is így válaszol

kedden semmi új

azért van miért felkelni, még ha a napfogyatkozást el is mossa a köd. igaz, megint keveset aludtam, 2-ig gyöngyöztem, két nyakéket csináltam, illetőleg egynek a befejezését. nagyon cuki lett, a nővéremnek fogom adni a kagylósat.
ma megérkezett a kövekért a pénz, azt is csomagolom. kicsit zúg a fejem, nem tudom, hogy tudok majd írni.

hétfőn

egészen különleges érzés, hogy végre van egy nyilvános napló, mégse tud róla senki, max, ha véletlenül rám talál, de akkor se tudja, ki vagyok én.
tegnap már korábban lefeküdtem, ennek ellenére tíznél előbb nem ébredtem fel. ez csak annyiban rossz, hogy sokkal kevesebb idő jut mindenre.
még mindig nem találtam ki, hogy mit adjak a nővéremnek. nem is találkoztunk karácsonykor, mert nem volt kedvem lemenni, úgy lefoglal az írás meg egyéb fontos dolgok.
de valahogy nem is tudtam, mit ajándékozhatnék neki. lehet, hogy a végén odaadom a kongói malachitot, mert amikor megvettem bélától, végül is ez volt az első gondolatom.

Sejtéseim vannak

Még mindig vasárnap.
nem értem a barátnőimet. talán nem is a barátnőim. az egyiknek állandóan elromlik az internetje. hát vagy elromlik, vagy nem kapcsolja be a gépet, hogy írjon, és utóbbira van inkább sejtésem. Neki olyan sok a dolga, én ezt tudjam, amellett a barátság megvan, de nem működik mindig ugyanolyan intenzitással...
én írok, ő vár egy-két hétig, ki tudja milyen okoknál fogva, vagy tényleg nem jó a netje, vagy lusta, és ez utóbbira van inkább sejtésem. megfigyeltem ugyanis, hogy amikor végre kommunikálunk, ő kérdez, én meg jó alaposan válaszolok neki, legutóbb például a numerológia érdekelte, nosza rögtön küldtem is három anyagot. biztatom, hogy menjen le a karácsony, érezze jól magát stb., pihenje ki magát a vendégségből, aztán írjon, ha már kipihente és mindent elvégzett.
persze hogy nem írt, azóta se. közös barátnőnk írt viszont, mert ő is hanyagol állandóan, de azért egymással szépen megbeszélnek engem. hát sok a baja neki, megint nem jó az internetje, amellett az állatokkal is gond van stb.
a telefon se működik? szenteste, mikor a lányom hazament, és épp elkezdtem egy jó filmet nézni, megszólalt. Nem jelezte ki a hívót, de sejtettem, hogy talán ő, mert túl sokáig csöngetett, és régen is ezt csinálta, már amikor felhívott. mert azt is hanyagolja már egy éve. én nem tudom hívni, mert digim van, és nem működik a 06.
no gondoltam, most nem vagyok itthon - ezt a mókát máskor is lejátszottam már, mert a hívó úgyse tudja, legfeljebb azt hiszi, nem vagyok itthon, nem lát át több városon. tehát nincs lelkifurdalásom, hogy nem veszem föl, mert ha fontos, akkor majd ír vagy újra hív másnap.
azóta nem ír, nem hív. közös barátnőnknek megírtam, hogy a telefonja se működik?
na ő se kutya ez ügyben. küldött karácsonyra valami fotót körlevélben, hogy mi lehet az, találjuk ki. Nem válaszoltam neki néhány napig, mert volt a karácsony, én se értem rá. utána írok neki, erre még aznap ír, hogy csak én voltam, aki válaszolt. elbeszélgettünk. válaszolok neki, azóta eltelt egy hét, és megint semmi. az volt a beszédtémánk, hogy van aki le se tojja a másikat, de bezzeg, ha neki kéne a válasz rögtön, akkor odavan.
ez az előbbi barátnőm is ezt csinálja. Valami témáról szó van, ő meg eltűnik két hétre. utána ír, de nem folytatja a témát, holott kérdésekre kellene válaszolnia, úgy csinál, mintha nem lett volna előzmény. múltkor gondoltam, akkor most te fogsz várni, legalább megtudod, milyen az. nem írtam neki tíz napig. akkor írt, hogy úgy látszik, nem ment el a levele - mert érdekes, hogy neki miért furcsa, ha én nem válaszolok ugyanannyi ideig, ameddig ő nem válaszolt nekem.
azt hittem, embereket így meg lehet nevelni, a saját módszerükkel. de nem, nekik mindent lehet, nekik lehet engem váratni, de én ne várassam őket.
vicces.

lassan, nyugisan

persze nem sürget a tatár, hogy mindennap írjak, de miért ne - jó dolog ez a naplózás.
ma is köveztem, az apróságokat rakosgattam, mosogattam, hogy majd fölragasztom őket valahová. el kellett mennem vásárolni is.
lett volna ma egy jó kis kirándulás, amire direkt nem készültem, mert azt gondoltam, stagnál a hideg. úgy kell nekem, ha nem figyelem az időjárás-jelentéseket, tisztára meleg lett, akár el is mehettem volna. persze fél nyolckor kellett volna elindulni.
este a natgeon az apokalipszisről volt film, de sorozatban, úgyhogy kb. 3 vagy 4 óra volt, mire az utolsó is véget ért. nagyon izgi volt, szeretem ezt a témát, de hogy miért? csak tán nem én voltam előző életemben Hitler?

Az új év első délutánja

tíz után keltem fel, pedig nem is buliztam éjjel. a natgeon néztem az Északi-tengerről szóló jó kis filmet, pont vége lett éjfélre. Koccintani se volt kedvem, az egyik Duna tévén találtam egy ali-baba témájú valamit, volt benne hastánc is, jó zenével. zűrzavaros, vegyes koreográfia, de mert szeretem az ilyen táncot, meg csináltam is anno, megnéztem. elment. nem tudom, honnan volt, mert a tévéújságomban nem szerepel ez a csatorna, az inzertet se láttam, de sokat tapsolták.
lencsét főztem lehéjazott feketebabbal, egy órakor megettem egy nyápic baconba virslivel, ami tegnapról maradt. sütés előtt sajttal is spékeltem. túl sós volt, bajor mustárral meg tormával ettem meg egy kis szelet pirítóst.
most két szelet afrikai hal várja, hogy megsüssem. a hűtőben mit találok? tegnapelőtt vettem két tormás sonkatekercset, franciasalátával, a felét sikerült megennem, lefóliáztam. remélem, nem romlott, megpróbálom megenni a halhoz.
azt hiszem mindjárt csinálok egy kis forralt bort, mert nincs valami kánikula itt ülve.
nem fogyok, pedig egy ideje sokkal kevesebbet eszem, mint régen. persze keveset is mozgok.
köveztem, rengeteg apró ásvány várja, hogy fölragasszam ide-oda vagy rendezgessem - mindig sajnáltam kidobni a törmeléket. odáig jutottam, hogy a nagy üvegasztal tele van vele, de igazából még össze se kevertem a ragasztóját. egyszer csináltam egy kis szobrot egerszalóki kalcitkristályokból, elajándékoztam, azóta tervezem, hogy megint alkotok valamit. de nincs ötletem. majd holnap, most megyek az életírásomhoz, mert még csak a kilencvenes évek elején vagyok.
holnap - meglátjuk.